Havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege

 Blog / Havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege

Legújabb bejegyzéseink

Havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege

 

Az eddiginél szélesebb körben és jóval nagyobb összegben támogathatják az év elejétől munkavállalóik albérletét a vállalkozások. Az idén mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege.

 

 

Alapvető feltétel

A mobilitási célú lakhatási adókedvezménnyel, az albérlet-támogatással 5 éven keresztül élhet a munkáltató azon munkavállalói esetében, akiknek a lakóhelye legalább 60 kilométerre van a munkahelytől, vagy tömegközlekedési eszközzel oda-vissza legalább három órára a munkahelytől.

 

Támogatás maximális összege és mértéke

Tavaly még az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kitevő támogatáshoz juthattak havonta adómentesen. Idén ez a mérték a minimálbér 60 százalékára nőtt az első két évben:

2018-tól 51 ezer forint helyett 82 800 forinttal is támogathatja a munkáltató az alkalmazott lakhatását havonta.

A harmadik és a negyedik évben, a tavalyi 25-ről, a minimálbér 40 százalékára, az utolsó évben pedig 15 százalékról 20 százalékra nő az elérhető támogatás összege. 

 

Egyéb változások

2018-tól az albérlet-támogatás a határozott idejű foglalkoztatottnak is jár, valamint munkaerő-kölcsönzésnél a kölcsönbe-vevő vállalkozás is adómentesen nyújthatja az éppen nála dolgozó munkavállalónak. Tavaly nem kaphatott támogatást az a munkavállaló, aki lakás tulajdonjogával, haszonélvezeti jogával rendelkezett a munkavégzés helyén vagy annak környezetében. Idén már az az alkalmazott sincs kizárva az albérlet-támogatásból, akinek van a munkahelye közelében lakása, de az haszonélvezeti joggal terhelt, vagy az ingatlan tulajdonjogának mértéke nem haladja meg az 50 százalékot.
 

További foglalkoztatással összefüggő adóváltozásokról ITT olvashat!

if facebook 317746
Twitter
if linkedin 317735

Kövessen minket Facebook-on, Twitter-en és LinkedIn-en is!

  • ICT Logok Holding 230
  •   1117 Budapest,
        Fehérvári út 50-52.
        (Dexagon Irodaház 3. em.)
  •   06-1/33-44-279
  •   06-1/29-90-474
  • info@icteuropa.hu

Magunkról

Az ICT Európa Holding Zrt. nem csupán egy vállalkozás, cégünk olyan magyar tulajdonban lévő ügyviteli szolgáltató csoport, ahol egymással összefüggő területeken - adótanácsadás, könyvelés, könyvvizsgálat, jogi szolgáltatások és IT rendszerüzemeltetés - alakítottunk ki kiváló minőségű szolgáltatás portfóliót.