Állami támogatásokkal kapcsolatos jogi eljárások

 Szakterületeink / Jog / Állami támogatásokkal kapcsolatos jogi eljárások

Az európai uniós és hazai pályázatokban vállalt célokat és vállalásokat szigorúan ellenőrzik. Nem elég pályázatot nyerni, a kiírásokban vállalt kötelezettségeket teljesíteni is kell. A beruházások finanszírozásához az elmúlt 7 évben szinte minden jelentősebb vállalkozás vett igénybe uniós forrásokat, vissza nem térítendő támogatásokat. A megvalósítás és a fenntartás időszakaiban azonban a beruházókra komoly adminisztrációs és egyéb, a támogatási szerződésekből fakadó kötelezettségek hárulnak, melyek ismerete és kezelése, illetve betartása jelentős és fontos feladat. Ezek elmulasztása miatt minden évben több száz ún. szabálytalansági eljárás indul, aminek eredményeképpen az elnyert támogatást vissza kell fizetni. Szabálytalanságnak minősül valamely létező szabálytól való eltérés a működési rendben, valamely gazdasági eseményben, a feladat ellátás során, amelynek nyomán az EU pénzügyi érdekei sérülnek.

A szabálytalansági eljárások elsősorban a közbeszerzési eljárásokban történő hiányosságok miatt indulnak, de gyakori típushiba az, hogy a kommunikációs tervét nem úgy valósítja meg a pályázó, ahogy azt eredetileg tervezte, vagy pedig valamilyen olyan műszaki változás történik a projektben, amit előre nem jelentettek be, illetve a projektet nem, vagy nem teljesen az eredetileg leírt projektterv alapján valósították meg. A szabálytalanságok az úgynevezett előrehaladási jelentésekből és a helyszíni ellenőrzések során derülnek ki. Ha egy uniós projekt nyertesével szemben szabálytalansági eljárás indul, a gyakorlat az, hogy nem fizetik ki a megnyert támogatás teljes összegét.

Szakértőink több szabálytalansági eljárásban képviseltek ügyfeleket jelentős sikerrel, tapasztalatunk szerint már a szabálytalansági eljárás előtti nyilatkozattétel során érdemes konzultálni és tanácsot kérni, hiszen megfelelő, kimunkált és alátámasztott válasz esetén a Közreműködő Szervezetek elfogadják a pályázók álláspontját, így a hosszadalmas és költséges eljárás megelőzhető.

A már folyamatban lévő szabálytalansági eljárásokban, az esetleges egyeztetéseken, illetve a bíróság előtti jogérvényesítésben is kiemelkedő eredményeket tudnak vezető jogászaink felmutatni.


if facebook 317746
Twitter
if linkedin 317735

Kövessen minket Facebook-on, Twitter-en és LinkedIn-en is!


ict finance weboldal logo 230x25 whiteBG
  •   1117 Budapest,
        Fehérvári út 50-52.
        (Dexagon Irodaház 3. em.)
  •   +36-1-33-44-279
  •   +36-1-29-90-474
  • info@icteuropa.hu

Magunkról

Az ICT Európa Finance Zrt. nem csupán egy vállalkozás, cégünk olyan magyar tulajdonban lévő tanácsadó és szolgáltató csoport, ahol egymással összefüggő területeken - adózás, számvitel, informatika, könyvvizsgálat, üzleti döntéstámogatás és jog - alakítottunk ki kiváló minőségű szolgáltatás portfóliót.