Az ÁNYK 2026 végén leáll – most kell felkészülni a 2027-es bevallásokra
2026. december 31-én leáll az ÁNYK. Az átállás azonban nem egyszerűen egy új nyomtatványkitöltő program használatának megtanulását jelenti: a vállalkozásoknak és könyvelőknek új bevallási csatornákra, jogosultságokra és akár új belső folyamatokra is fel kell készülniük.
A változás informatikai fejlesztéssel, teszteléssel és többletköltséggel is járhat. Aki viszont túl későn kezdi meg a felkészülést, 2027-ben azzal szembesülhet, hogy egy bevallás már nem a megszokott módon nyújtható be, a könyvelési rendszer még nem támogatja az új megoldást, vagy nem áll rendelkezésre a szükséges jogosultság. Ennek eredménye hibás vagy késedelmes teljesítés is lehet, amihez szankciók kapcsolódhatnak.
A konstrukció a diákok számára is vonzó lehet.
A feltételeknek megfelelő 25 év alatti fiatal 2026-ban jogosultsági hónaponként 715 765 forintig nem fizet 15 százalék személyi jövedelemadót az érintett jövedelmei után. A kedvezőbb nettó kereseti lehetőség erősítheti a toborzást és a megtartást, ami a partner számára stabilabb rendelkezésre állást jelenthet.
Mi váltja fel az ÁNYK-t?
Fontos, hogy nem lesz egyetlen új rendszer, amely minden esetben átveszi az ÁNYK helyét. Az alkalmazandó megoldás a bevallás típusától, az adózó méretétől és az alkalmazott könyvelési vagy vállalatirányítási rendszertől is függ. A három legfontosabb csatorna az ONYA, az eÁFA és a NAV M2M.
ONYA – böngészőalapú bevallás és bejelentés
Az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazás, azaz az ONYA egyre több, korábban ÁNYK-ban kezelt nyomtatvány kitöltését és benyújtását teszi lehetővé. Nem igényel külön telepítést, böngészőből használható, és bizonyos esetekben XML-adatok importálása is lehetséges.
A NAV folyamatosan bővíti az ONYA-ban elérhető űrlapok körét. A képviseleti jogosultságokra ugyanakkor különösen figyelni kell: az egyes bevallások benyújtásához szükséges UJEGYKE-ügycsoportokat még az átállás előtt célszerű ellenőrizni.
eÁFA – az áfabevallás új digitális környezete
Az áfabevallások esetében a NAV egyértelműen az eÁFA használata felé tereli az adózókat. A rendszer webes felületen, XML-adatfeltöltéssel, illetve gép-gép (M2M) kapcsolaton keresztül is használható.
Az eÁFA egyik fontos előnye, hogy a NAV rendelkezésére álló tranzakciós adatok és beépített ellenőrzések segítségével támogatja az áfabevallás összeállítását és kontrollját. Az M2M-kapcsolatot használó rendszereknek 2026. augusztus 3-tól már az új, 2.0-s adatstruktúrát kell alkalmazniuk.
A felkészülést 2026 nyara óta egy új NAV-os segédprogram, az eÁFA Tool is támogatja. Az alkalmazás az Excel-sablonban előkészített bevallási és analitikai adatok betöltését, ellenőrzését és módosítását segíti, majd XML-állományt vagy eÁFA-M2M-exportfájlt képes előállítani. Ez különösen azoknak lehet hasznos, akik strukturáltan elő tudják állítani az adatokat, de saját rendszerük még nem generál közvetlenül eÁFA-kompatibilis XML-t. Fontos ugyanakkor, hogy az eÁFA Tool nem helyettesíti az adószakmai ellenőrzést: elsősorban az adatfeldolgozás és a technikai validáció támogatására szolgál.
NAV M2M – automatizált kapcsolat a vállalati rendszer és a NAV között
A NAV M2M, vagyis gép-gép (machine-to-machine) kapcsolat elsősorban nagyobb vállalkozások, könyvelőirodák és integrált ERP- vagy ügyviteli rendszert használó cégek számára lehet meghatározó.
A megoldás lényege, hogy a vállalkozás rendszere alkalmazásprogramozási felületen (API) keresztül közvetlenül kommunikál a NAV rendszerével, így a bizonylatok és adatok kezelése jelentős részben automatizálható. A NAV kifejezetten ezt a megoldást ajánlja azoknak a vállalkozásoknak, amelyek jelenleg is ügyviteli programból állítják elő az ÁNYK-ba importált bevallásaikat vagy adatszolgáltatásaikat.
Az átállás tesztelését és az XML-ek kezelését egy másik NAV-os GitHub-projekt, az M2M XML Editor is segítheti. Az alkalmazás a NAV M2M XML-állományokat az XSD- és UIModel-leírások alapján űrlapszerű felületen képes megjeleníteni és szerkeszteni. Ellenőrzések futtathatók vele, javíthatók benne a hibás XML-ek és egyes dokumentumok beküldése és státuszkövetése is lehetséges az alkalmazással. Az M2M XML Editor ugyanakkor az eÁFA Toolnál technikaibb megoldás. Ezért elsősorban az adózási és IT-terület közös tesztelési és ellenőrzési eszközeként lehet hasznos.
Mérje fel, milyen változásokat jelent vállalkozása számára az ÁNYK megszűnése!
Az átállás nem csak informatikai kérdés
A vállalkozásoknak nem elegendő azt megvizsgálniuk, hogy könyvelési vagy ERP-rendszerük képes lesz-e kommunikálni az új NAV-rendszerekkel. Át kell gondolni azt is, hogy ki állítja elő a bevalláshoz szükséges adatokat, ki ellenőrzi és hagyja jóvá azokat, ki jogosult a benyújtásra, és hogyan történik majd a beküldött dokumentumok és NAV-üzenetek archiválása. A változás ezért a könyvelési, adózási és informatikai terület együttműködését is szükségessé teheti.
Mit érdemes még 2026-ban megtenni?
Az átállást célszerű már most elkezdeni:
- felmérni, hogy a vállalkozás jelenleg milyen bevallásokat és bejelentéseket teljesít ÁNYK-ban;
- meghatározni, hogy ezek 2027-től ONYA-ban, eÁFA-ban vagy M2M-kapcsolaton keresztül lesznek teljesíthetők;
- egyeztetni a könyvelési, bérszámfejtési és ERP-rendszer szolgáltatójával, hogy milyen fejlesztésekre vagy frissítésekre lesz szükség;
- felülvizsgálni a képviseleti és dokumentum benyújtási jogosultságokat;
- kipróbálni az érintett új rendszereket és segédeszközöket, így szükség szerint az eÁFA Toolt vagy az M2M XML Editort;
- időben megkezdeni a tesztelést, és kialakítani az új ellenőrzési, jóváhagyási és archiválási folyamatokat.
A tehetséggondozás legfontosabb elemei
Az átállás egyben lehetőség is
Az ÁNYK kivezetése rövid távon feladatokat és költségeket jelenthet, hosszabb távon ugyanakkor lehetőséget teremt a bevallási folyamatok automatizálására, a manuális adatbevitel csökkentésére és az ellenőrzések fejlesztésére.
A kérdés ezért már nem az, hogy szükséges-e felkészülni az ÁNYK megszűnésére, hanem az, hogy az adott vállalkozásnál mely folyamatokat kell átalakítani 2026 végéig.
Az ICT Európa szakértői segítséget nyújtanak az ÁNYK-ról történő átállás által érintett adókötelezettségek és folyamatok felmérésében, az alkalmazható benyújtási megoldások meghatározásában, valamint az eÁFA-ra és az új elektronikus adóügyintézési folyamatokra történő szakmai felkészülésben.
Az ONYA, az eÁFA, a NAV M2M, valamint az eÁFA Tool és az M2M XML Editor működéséről, regisztrációs, jogosultsági és technikai feltételeiről részletesebb gyakorlati összefoglalónk letölthető innen.
Készüljön fel időben az ÁNYK megszűnésére szakértőink támogatásával!
A cikk szakmai felülvizsgálatát végezte:
Vizer József
Vezető adótanácsadó, partner
ICT Business Advisory Zrt.
Amennyiben támogatásra van szükségük az átalakulás megtervezésében vagy lebonyolításában, szakértő csapatunk készséggel áll rendelkezésükre a teljes folyamat során.
Tekintse meg kapcsolódó szolgáltatásunkat, és kérje szakértő kollégáink segítségét!
Mit jelent az onboarding?
Az onboarding az a folyamat, amelynek során az új munkavállaló az első napoktól kezdve megismeri a szervezet működését, elvárásait és kultúráját. Célja, hogy minél gyorsabban beilleszkedjen és hatékonyan tudjon dolgozni. A jól felépített onboarding csökkenti a fluktuációt és az első hónapok üzleti kockázatait.
Mit jelent a preboarding?
A preboarding az onboardingot megelőző időszak, amely a szerződéskötéstől az első munkanapig tart. Feladata az alapvető információk és adminisztratív lépések előkészítése, hogy az új belépő felkészülten érkezzen. Megalapozza a zökkenőmentes belépést és az onboarding sikerét.
Induljon versenyelőnnyel 2026-ban, készüljön fel még év vége előtt!