Az új társadalombiztosítási törvény egyik leglényegesebb adóegyszerűsítő változása az, hogy 2020. július 1-jétől egy teherré olvad össze a nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék. Az új egységes járulék, azaz a társadalombiztosítási járulék mértéke 18,5 százalék.
Július 1-jétől több ponton változnak a szociális hozzájárulási adóra (szocho) vonatkozó rendelkezések. A módosítások két csoportba sorolhatók, egy részük az új Tbj. (2019. évi CXXII. törvény) hatálybalépésével függ össze, a másik részük pedig a 140/2020. kormányrendelethez kapcsolódik.
Már csak egy napjuk maradt a cégeknek és egyéni vállalkozóknak arra, hogy regisztráljanak a a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) online számla felületén. „Nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, mert lehetnek bonyodalmak a regisztráció során – mondta Buzás Krisztina, az ICT Európa Holding Zrt. senior könyvelője. A szakember szerint a legnagyobb gond a rendszerrel, hogy valamelyik rubrika hibás kitöltése esetén nem jelzi, melyik sorral van a gond. „ A legtöbb alkalommal azért nem sikerült továbbhaladni a regisztráció menetében, mert a rendszer nem fogadta el a kiválasztott felhasználói nevet. A NAV honlapján azonban nem jelezte, például piros színnel, hogy a felhasználó névvel van a gond, hanem a könyvelőnek kellett kisilabizálni a hibát” – mondta Buzás Krisztina.
Április 15-étől vehetik igénybe a vállalkozások a kutatás-fejlesztési bértámogatást, április 16-ától pedig a csökkentett munkaidős foglalkoztatás állami támogatását. Tájékoztatónkat kiegészítettük a 21-én megjelent módosításokkal, frissítésekkel is.
Elsősorban feldolgozóipari és az üzleti szolgáltató szektorban működő közép- és nagyvállalatok számára.
A Russell Bedford International tagja - független, professzionális szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások globális hálózata.